Mi változik, ha egy drámát két rendezőre és társulatra is rábízunk egyidőben? Január 5-én az Örkény István Színházban, január 6-án pedig a Katona József Színházban jártam. Mindkét este Moliére Tartuffe című drámáját láttam. Bemutatom nektek kétfelvonásos Tartuffe élményem, amely a különböző olvasatok révén érdekes fordulatokat, új fókuszokat tartogat.
Első felvonás
Történik a Madách téren, az Örkény István Színházban.
A Madách téren általában elkap valami magasztos kultúra fanatizmus. A tér bal oldalán található mozgó könyvszekér mellett megállok és leemelek egy illatos antik művet. Belelapozok, dédelgetem kicsit. Az illat gondolatbéli nyomvonalán haladva a múltban találom magam.
Ekkor megérkezik barátnőm – bizonyos O. – és besétálunk. A tipikus antik illat azonnal elillan, ezt nagyon szeretem. Klasszikusokkal találkozhatunk, de minden mai és kézzelfogható. A Tartuffe díszlete egy modern családi lakás makulátlanul fehér belső tere plazmatévével, puha szőnyeggel és óriási kanapéval. Akár mi is lakhatnánk itt, ha ilyen jómódúak lennénk. A teret hozzánk és a környezetünkhöz hasonló emberek töltik meg lenge otthoni ruhában, susogós melegítőben, divatos öltönyben. Pletykás, esendő, obszcén humorban fürdő egyének Szodomájának kontrasztja ez a fehér falakkal.
A darab kezdetén Csoma Judit Pernelle asszony szerepében megjeleníti a tipikus piacozó, kötözködő idős anyóst, aki mindenkinek jól megmondja, hogyan kellene viselkednie ebben a nagy jólétben. Parti Nagy Lajos fordításának briliáns szabadszájúsága kihallatszik monológjából. Az összes karakteren ez a szellemiség érződik. Paródiaszerű gesztikulációk és csattanós párbeszédek fűszerezik a jeleneteket. Dorine, a komorna pattogós, ironikus. Ha azt mondanánk, hogy a falnak is füle van a házban, akkor az a fül Dorine lenne. Általában elő is lép, és el is mondja véleményét. Anyáskodó tanácsokkal fűszerezi mondandóját, ami időnként el is kél, hiszen a karakterek többségében fellelhető egyfajta éretlenség, játékosság. Mariane és Valér szerelme heves, mindent elsöprő, balhés, mégis naiv és törékeny. Orgon elvakultan, gyerekesen ragaszkodik Tartuffe barátjához. Dorine perlekedése és hitetlenkedése az emberi butaság felett kellőképp szórakoztató, ahogy az is, ahogyan ezek a karakterek találkoznak, teátrális szipogások és veszekedések közepette.
A harmadik felvonásban Tartuffe imája mellé kis magnóból szól templomi aláfestő zene. Elmirának tett vallomása igazán álszent. Szemrebbenés nélkül tolja kezeit és ágyékát a kihívó, de gyanútlan Elmira felé, ezzel fülledt hangulatot teremtve. A nézőtéren az összes diákcsoport teljesen felbolydult. A következőkben Tartuffe színtiszta becsvágya és vagyon éhsége felszínen marad a néző számára, egészen a család kisemmizéséig. Ennek ellenére még a dráma tetőpontja is egyszerre tragikus és komikus, Bagossy László rendezésében. A végkifejlet váratlan: az Orgont feloldozó uralkodói üzenet 21. századi formát ölt. Képzeljük el, hogy az egész darab idejére Orgon házában rekedt család perpatvarának romjai közé megérkezik a média szürreális felmentőserege, akik minél nagyobb szenzációt szeretnének hírül adni a tévében. Tartuffe holtteste, a tévés kisasszony pink ruhája és a lelkes Pernelle asszony köszönő szavai zárják a darabot.
Szünet
Történik a Szervita téren, egy csodálatos levesezőben.
A két felvonás között szükségünk volt egy békés megállóra. A Szervita téren található Oriental Soup House tökéletes választás volt ehhez. Hygge életérzést előcsalogató fafelületek, keleties lámparengetegek, lelket is bekebelező hömpölygő leves- és tészta áramlatok. Ebbe az atmoszférába burkolózva vitattuk meg az addig látottakat. Azonban tudtuk, hogy igazán akkor lesz izgalmas ez a történet, amikor a két darabot összehasonlíthatjuk. Pontosan így lett.
Második felvonás
Történik a K:antinban és a Katona József Színház Nagyszínpadán.
A K:antin a Katona József Színház előtere, ahová a mindennapokban és egy-egy előadás kezdete előtt egyaránt betérhetünk kávéra vagy péksüteményre. Szeretem nézni, ahogyan a fahéj a cappuccino tetején örvényeket képez, kering, mintha lenne egy saját univerzumom. A nyüzsgő belvárosból érkező, izgatott emberek megmártóznak ebben a hangulatban. Barátnőm, O. fahéjas csigával tetézi tovább ezt a belépőt.
A színházteremben ennél sokkal kevesebb inger fogad minket. Egy homogén, fémesen tükröződő tér tárul elénk, amelynek egyetlen eleme egy középen fotocellás ajtóként funkcionáló kereszt. A puritán tér lehetővé teszi, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kapjanak az egyének, mind a színészi játék, mind a beszédes jelmezek révén. A hangulat bizonyos szempontból sokkal feszültebb, mint az Örkényben. A karakterek gyakran a semmibe révednek, a párbeszédek sokszor szemkontaktus nélkül folynak le. Ez jelzi, hogy mennyire a saját problémáik foglalkoztatják őket. Természetesen ez nem marad így, a darab helyenként fellazul. Rengeteg mosolyogtató pillanattal fűszerezi a kompánia az előadást. A paródiaszerű mozzanatok helyét azonban impulzív tettek és apró jelek veszik át.
A Pernelle asszonyt játszó Fekete Ernő az első jelenetben például egészen más hatást kelt a közönségben, mint amit korábban láttunk. A felcsattanó őszinte idős asszony eltűnik, jómódú hölggyé változik. Flitteres ruhában, szótlanul, járóbotjával vádlón a közönségre mutogatva érzékelteti, hogy a körülötte lévők romlottságát helyteleníti. Dorine jelmeze kissé toprongyos, mégis fellelhetők benne egy báliruha vonásai. Az Örkényben látott darabhoz képest karaktere radikálisan megváltozik. Sokkal vehemensebb egyéniségként mondja ki véleményét a család tagjainak, bizonyosfokú agresszió is felfedezhető benne. Orgon kezével szárnyként csapkodva lép fel a színpadra, miközben elvakultan beszél Tartuffe-ről. Szürke öltönye egyéniségvesztését szimbolizálja. Ezzel szemben Cléante öltönye divatos, mintás, hiszen ő ebben a darabban sokkal láthatóbbá, fölényessebbé válik. Marine szoknyáján csókot váltó anime szereplők jelzik, hogy kislányos tehetetlensége mögé rejtve legnagyobb álma, hogy szerelme kiteljesedhessen a bundában és szemüvegben páváskodó Valérral. Míg Damis az Örkényben öltönyös férfi volt, addig itt melegítő szettes sráccá alakul át. Össze sem hasonlíthatók.
A legmeghatározóbb változás mégis az álszent Tartuffe karakteréhez köthető. A meglett férfi törékeny testalkatú, kissé szakállas emberré alakul át. Harmadik szemet és platformos cipőt kap díszül, ami véleményem szerint briliáns, azonban teljesen más üzenetet ad át a közönségnek. Ebben az olvasatban/rendezésben Tartuffe is egy kicsit lebeg, mintha megbánóbb lenne és tettei irányítanák, nem fordítva. Van egyfajta embertípus, amely magától is visszaretten, ebben az esetben pedig inkább ennek jeleire lehetünk figyelmesek. Az Örkény Tartuffe szinte nyíltan vállalja obszcén gondolatait, míg itt lassú mozdulatok, a termékenységet szimbolizáló gránátalma habzsolása mutatja meg Tartuffe harmadik szemét valójában.
Ennek ellenére a darab vége hasonló értelmezést kap. Borbély Alexandra Éhezők viadalához hasonlítható, a hatalomnak kiszolgáltatott médiát képviselő személyként lép a színpadra. A látvány azonban sokkal tragikusabb. Színek és nevetés helyett vér és veríték borítja be a színpadot. Minden szereplő térdre borul a valódi hatalommal szemben, nem csupán Tartuffe.
Végkifejlet
Történik fejben, a két előadás után.
A különbség a két Tartuffe között az, hogy ha megkérnénk mindkettőt, hogy nézzen tükörbe, csak az egyik tudná megtenni azt. Az Örkény István Színház családja valószínűleg az évek során lett jómódú, Tartuffe szánt szándékkal, valódi pironkodás nélkül férkőzik be az életükbe. A Katona József Színházban minden csillogóbb, talán mindig is gazdagok voltak. A jelenetek viszont annál kegyetlenebbek, élesebbek. Tartuffe a saját kétoldalú elméjének rabságában él, és forgatja fel ezáltal egy család életét.
Számomra mindkét rendezés értékes és érdekes volt. A darabok megtekintésének sorrendje tökéletes, hiszen az Örkényben jártunk először, ahol feldolgozhatóbbá tették a történetet. Hozzám mégis a Katonában látott darab áll közelebb, hiszen bonyolultabb, elvontabb jelekkel dolgozott a társulat. Ha előbb ezt az előadást láttam volna, a rendezés természetesen akkor sem változott volna a szememben, azonban talán mélyebb szövegismeretre lett volna szükség.
A hangsúly nem azon van, hogy eldöntsük melyik darab jobb – ilyet nem is lehet kijelenteni. Az igazán élvezetes a két rendezés eredetiségét fellelni. Mindkét rendező megfürdette saját kádjában Tartuffe-öt, majd az egyik tisztábban, a másik piszkosabban emelte őt ki a nagy kavalkádból.
Gyura Réka